egy árnyalatnyival mintha jobban lennék. ennek örömére a mai napot már nem lógom el, éljen a lienáris regresszió.

11 után egy kicsivel lefeküdtem, el is tudtam aludni. K többX is felébresztett [becsukta az ajtót, lekapcsolta a villanyt, bemászott az ágyba, stb], ami nem lett volna akkora gond, de végül a horkolást helyettesítő folyamatos ‘khhh-khhhh’ hangjai nem hagytak elaludni, ráadásul ideges is lettem emiatt, és hála az égnek az rls-em is csúcsformába került.
2x felkeltem, először kilépni a transmissionből, utána megnézni az utolsó usagi drop specialt. kétségkívül álmos voltam, de képtelen voltam elaludni addig, amíg K el nem indult dolgozni. [gyakorlatilag kirugdostam az ágyból és kizavartam  a szobából].

álmodtam egy hülyeséget. eredetileg csak ezt akartam leírni, de most már sokkal kevesebb kedvem van hozzá.
megint katona voltam, azt nem tudom, hogy önként vagy besorozás következtében, mindenesetre egy csapat újonccal feküdtünk a földön alvás céljából, amikor besétált csendben kettő a legmagasabb rangú vezetők közül [az egyikük tábornok lehetett, a másikuk meg inkább politikus, vagy a titkosszolgálat vagy kémelhárítás feje... nemt'om, mert nem mondták].
mellettem egy szőke srác szúnyókált, ezek ketten meg a fejünk felett diskuráltak fojtott hangon, szent meggyőződésben, hogy alszunk. szöszi tényleg aludt, én meg remekül színlelek alvást. a fejünk alá csúsztattak némi papírt, apróra összehajtva. [hogy hitelesebb legyen a színlelt alvás, itt mocorogni és nyöszörögni kezdtem egy kicsit, mint aki majdnem felébredt az akcióra].
reggel összedugtuk a fejünket szöszivel, aki az egészből semmit nem értett, csak hogy rá fognak szállni, mert homokos. nekem első dolgom volt elfogyasztani a fejem alá csúsztatott papírt [illetve a legfelsőt, mert több volt], miközben magyaráztam a srácnak, ami lejött nekem a szituból. az egész egy zsarolás volt, a faterjaink[?], akik talán testvérek voltak [nem feltétlenül vértestvérek, sokkal inkább egy bűnszervezet vagy ellenálló csoport tagjai], gaztetteiket dokumentumok támasztották alá, és valamiféleképpen mi szívhattunk volna ebből. illetve abból is, hogy halálra szekálnak minket, mert a saját nemünkhöz vonzódunk [mivel ott nem voltak lányok, eszébe sem jutott senkinek, hogy biszexuális lehetek, nekem sem], egyszóval jobban járunk, ha mindez nem tudódik ki.
cserébe mindössze néhány ember meggyilkolását kérték.
szöszi nagyon maga alatt volt, amiért szexuális beállítottsága miatt ilyen mostoha elbánásban részesül [különösen rosszul érintette, amikor csevegő hangnemben felvázoltam neki, hogy mi mindent tehetnek majd vele a többiek]. ő egyébként annyira babaarcú meg kisfiús jellem volt, az a típus akit már simán ránézésre is homokosnak bélyegeznek.
na mind1, szóval a sarokban [pontosabban az ajtóval szemben] gubbasztott, háttal nekünk [egész pontosan meztelen háttal nekünk], én meg odamentem megvigasztalni. a bőrén nyári leégés nyomai voltak. azt nem részletezem, hogy a nagy vigasztaló akciómból mi lett, pedig határozottan nem ezt terveztem [de hát ő hagyta, mit lehet tenni?].

azt nem tudom, neki ki volt az első célpontja, nekem valami püspöknek [vagy minek] álcázott személy [illetve, tényleg az volt, de ez arra szolgált hogy elrejtse szem elől az egyéb tevékenységeit, amelyek miatt katonai vezetőségünk ki akarta őt iktatni]. egy szép kis modern templomban [vagy imaház vagy mi] tartott istentiszteleten kellett őt likvidálnom. arra sem méltattak, hogy a kapott fegyverek használatát elmagyarázzák, igaz, hogy nem volt nehéz rájönni – a cuccot elrejteni azonban igen. valami hülye, hosszú ruha volt rajtam, amit ráhúztam a rendes, hétköznapi öltözékemre, és jobb híján a zsebembe csúsztattam a pisztolyomat [érdekes egy agyszülemény volt amúgy, mind a kinézetét, mind a működési elvét tekintve], aztán igyekeztem azzal a furcsa ruhadarabbal eltakarni.
még a célpontról se mondtak semmi közelebbit, abban bíztam hogy ha megjelenik, tudni fogom, hogy ő az. afelől nem voltak kétségeim, hogy el tudom végezni a feladatot, viszont semmilyen szempontból nem voltam biztosítva, ami, rájöttem, félelemmel töltött el. egyszerűen a tömegből kellett lőnöm, a menekülést is magamnak kellett megoldanom [nem sok ötletem volt], és semmi álcám nem volt, paróka, sapka, csuklyás kabát vagy valami. zsarolóim tehát magasról leszarták, hogy engem simán elfoghatnak, lecsukhatnak, kivégezhetnek, stb. az járt a fejemben, hogy ez egy olyan helyzet, amit az emberek csak filmen látnak. és hogy ott a főhősnek mindig van valami zseniális ötlete, vagy a semmiből felbukkanó bájos segítője [nőnemű, természetesen, ami ugyebár az én esetemben most nem sokat nyomott volna a latban], vagy egyszerűen csak annyira jól bánik a fegyverekkel és olyan jó a küzdősportokban, hogy simán lenyomja az egész tömeget meg az összes hatóságokat meg minden. én meg… höhö. maximum abban reménykedhettem, hogy nem fogják tudni, honnan jött a lövés, én meg a káoszban majd meglépek. igen, és aztán futok – de hova? és meddig? szóval elég kétségbeesett egy helyzet volt.
sajnos felébredtem, mielőtt bármi történhetett volna.

most pedig megpróbálok tanulni. [még leírni is szörnyű. basszus, annyira nincs kedvem... >.< ]

2:45-kor elküldtem a beadandómat, miután átgyúrtam egy kicsit, meg kijavítottam a szépséghibáit. az előbb jött meg a mail D.-től, amely szűkszavúan csak a jegyemet tartalmazta [5].

az már tegnap kiderült, hogy a tegnapelőtti vizsgán megvágtak, jelentkeztem is uv-ra, amire igazából az az egy okom van, hogy tavaszi félévben nem indul ez a tárgy, a rá épülő ellenben igen. vizsgakurzus meg nem tudom, hogy lesz-e. [most megnéztem. lesz. sirály ^-^ lehet, hogy nem kell nekem ez az uv?]

azt kéne ma, hogy szorgalmasan gyakorolom a mindenféle borzalmakat puska nélkül. a vizsga sikere feltételesen független az alvás mennyiségére mint feltételre. biztos nem kell nekem az az uv.

ez egy hülye vizsga volt. szerintem simán karó. ez csak abból a szempontból lenne gáz, hogy ráépül egy tárgy, aminek ez erős előfeltétele, tehát nem vehetől fel ugyanabban a félévben. dékáni méltányossággal talán. de indokolja meg valaki ezt a balfaszságot elfogadhatóan xD halott ötlet.
nah, és a szakdogaíráshoz ugye legkésőbb tavaszi abszolutórium kell. nameg akar a halál mégegy félévet fizetni, meg egyébként is… uv ugyanakkor van, mint szigorlatból. illetve nem pont, mert 2 órával korábban.
most mondjam azt, hogy nekem már oly’ mindegy? :D

de ha már itt rohadok órákig, és ennyire el van gémberedve a lábam [meg kell valahogy oldani, hogy a gép is viszonylag stabilan legyen, meg ne is nagyon lássanak ide], megírom, hogy mi volt.
bejött a tanár időben, a vizsga mégis kb. 40 percet késett. természetesen a technika ördöge, mi más. fel nem tudom fogni, hogyan képesek a projektorok ennyi év után is kitolni a tanarainkkal. na mind1.
a legjobb az volt, hogy utánunk is következett egy vizsga, és szívesen megvártam volna, ahogy kidobnak minket a teremből, de sajnos nem tudtam mivel eltölteni az addig hátralévő időt. nem azért nem voltam formában, mert ezúttal sem aludtam, hanem mert sikerült pont azokba belekérdeznie, amiket nem olvastam. a másik vizsgán bejött [meg általában be szokott], hogy kiválasztok néhány könyvet a sok közül, és azokból megpróbálom a megfelelő %-ot összehozni; ezúttal nem annyira. mind1. mentségemre legyen szólva, a többség, úgy tűnt, még ennyire sem vágta [legalábbis erre következtetek abból, hogy csomóan azonnal beadták a lapokat, miután megkaptuk a kérdéseket].
az a cink, hogy ide ráadásul még frappáns hülyeségeket se lehetett írni.

próbálok kényelmesen helyezkedni, de nem túl könnyű feladat.
említettem már, hogy tökömtelevan a vizsgaidőszakkal?

[update] ne szurkoljatok holnap, nem megyek szóbelizni. ezzel megtéve a jelen vizsgaidőszak első [és remélhetőleg utolsó] link lépését. igen, ráment 4 napom a készülésre [jobban mondva inkább csak 3, mivel a 4.-ben rá se néztem a jegyzetekre, csak hevert előttem az asztalon], és nem is az esetleges bukás tart vissza, egyszerűen csak nem vagyok hajlandó megint kitenni magam a nem alvás után órákig tartó hajnali utazásnak, stresszelésnek [a szóbeli vizsgáktól egészségtelen mértékben ideges leszek], és ezek után folytatni a gyakorlatilag szünet nélküli tanulást. nem. ahogy ezt megírtam [01:29:49 van], lefexem, kialszom magam, időben felkelek, írom a beadandót, és elkezdek gyakorolgatni a 2 februári vizsgára.
cserébe azért, hogy a holnapot kihagyom, uv-zok a mai [tegnapi] cuccból, ha esetleg megbuknék.

ma különösen nehezemre esett felkelni. mostanában ez egyre inkább így van, tekintet nélkül arra, hogy mikor feküdtem le. olyan, mintha a szervezetem lázadozna a vizsgaidőszak ellen. ami nem poén, így hogy még 4 van hátra.
de legalább ma feltettek egy csomó jegyet [a szigorlat karómat is - hurrá, azzal a lendülettel fel is jelentkeztem uv-ra]. szóval már csak azok maradtak ki, amikből tényleg nem vizsgáztam még. [a szerdai nem-alvós vizsga 3-as lett. kb. ilyesmire számítottam, egészen addig amíg nem jöttem rá, hogy összekevertem az öngyilkosság 2 típusát, és hogy az egyik kötelező olvasmányról úgy írtam egy oldalt, hogy valójában nem is olvastam el [de annyira egyforma címeik vannak... ha ennyi könyvet adnak fel majdnem ugyanazzal a címmel, ki a halál tudja megkülönböztetni őket egymástól?]
a gyakorlati tárgyak viccesen felhúzzák az átlagomat. [4.0/3.94] csak legyek túl a holnapi és a holnaputáni vizsgán, és utána egy kicsit jobb lesz. [ellenben ha a holnapin megbukok, elkezdem ásni a sírom].
ja, mellékes örömhír: a szerdai vizsga sikerével összegyűlt annyi kreditem, hogy nem fognak kirúgni. [emiatt legalábbis nem]. voltak pillanatok, amikor már kb. örültem volna neki
azt hiszem, ma nem mászok ki az ágyból. de azért megpróbálok egy kicsit tanulni.

teljesen ki vagyok pusztulva.

és olyasmik járnak a fejemben, hogy mennyire idegesítő funkciójukat vesztett dolgokhoz ragaszkodni…
teljesen értelmetlen, de talán azzal magyarázható, hogy az emberek szeretnék megismételni a kellemes emlékeiket, amelyek látszólag ilyen dolgokhoz kapcsolódnak. mi mástól várhatnánk a hatást, mint attól amire befolyásunk van?  olykor még én is hajlamos vagyok abban bízni, hogy a körülmények rekonstruálásával a megfoghatatlan pozitív dolgok is életre kelthetők.
épp elégszer játszottam el ahhoz, hogy tudjam, ez nincs így, és hogy az ember jobban teszi, ha arra figyel, amit az új dolgokból ki tud hozni.
soxor annyira el vagyok foglalva a saját nyomorommal, hogy csak akkor kezd el tetszeni egy helyzet, amikor már emlékké vált.

igazából nem nagyon akartam ezzel semmit mondani, csak állandó harcban állok magammal [is], és ez néha már baromira fárasztó.
mostanában elég gyakran történik olyasmi, ami érvágásnak számít,
és már én sem tudom, miért küzdök -
persze, tudom ésszel, de ha elérem, nem tudom, mit fogok érezni.
amikor azt mondja T., hogy vannak démonai, néha nem értem. most pl. igen. félek tőle, úgyhogy menekülni akarok előle de folyton a karjaiban kötök ki. ahhoz nagyon rosszra kéne fordulniuk a dolgoknak, hogy ez megszűnjön, azt pedig pont nem akarom.
azt hiszem, az egészet egy patologikus helyzet teremtette elő, szóval ha bízok magamban, bízhatok abban is, hogy amint megszüntetem az előidéző körülményeket, akkor megszűnik ez az ördögi kör is.
néha pedig nehéz elfogadni a valóságot, azt hogy hiába adott minden, hogy lendületet vegyenek a dolgok, hogy pozitívra váltson az egész, egyszerűen nem történik semmi. marad a mozdulatlanság, azért mert túl sok szálon futnak a dolgok és túl sok független tőlem.
régen vajon megértettem ezt?

annyira tudom utálni, hogy néhány tök természetes dologhoz nekem akkora erőfeszítés kell… pont az ellenkezője tűnik természetesnek, mint ami valójában az. de hogy számomra mi a természetes, az részben egy egészségtelen állapot következménye, az agyamat pedig nehéz rávenni, hogy másképp lássa. utána persze semmi gond, mert ez szükséges ahhoz, hogy megőrizzem a maradék tartásomat, meg az életkedvemet hosszú távon, de bosszantó, hogy nem magától értetődik. és állítólag sosem lesz vége.
ez több területet érint, van, ahol nem érdekel, máshol meg nagyon is. egy biztos, hogy mostanában állandóan dobozos zöld teát akarok inni.

2 utat választottam, egy relatíve rövidebbet, mondhatni biztosabbat, és egy rázósabbat, ami pörgősebb és kaotikusabb. állítólag egy seggel két lovat nem lehet megülni, szerintem meg de, habár a végén úgyis csak 1 ló marad. legalábbis így diktálná a józan ész. [ami nekem olykor igen kevés van].
elsősorban az a fontos, így az elsődleges cél, hogy megszakítsam a jelen állapot főbb összetevőit, azokat amik csak önmagukban változtathatók meg, más dolgok hatására nem. elvághatok egy csomó hajszáleret, attól az artériákban szép nyugodtan folydogálni fog tovább a vér, bennünk a kib@szott méreggel, amire a lehető leghülyébb megoldás lenne folyamatosan ellenmérget fogyasztani, és életképtelenné válni valami külső dolog nélkül. vagyis olyasmitől függeni, ami valami kívülről jövő, idegen anyag. jah, mint a gyógyszerek pl.

hm. most veszem észre, hogy itthagytam ezt a posztot megnyitva, mentés + minden nélkül, és a képzési adatokat böngésztem majd nekiálltam tanulni. nincsenek jól a szemeim.
úgy érzem magam mint egy elhasznált koszos rongy. bár annak legalább van, vagy volt funkciója. ez mondjuk most pillanatnyilag épp nem foglalkoztat annyira. régen sokat kattogtam rajta, most már kezd bennem letisztázódni, mit is keresek én itt. vagy talán pont az, hogy nincsen válasz. lényegében tökmind1.

viszont azt hiszem, hogy valami csorbát ejtett az optimizmusomon. ami annyit jelent, hogy tudok az eszemmel is félni. ez egyáltalán nem meglepő, sőt inkább az a furcsa, hogy eddig honnan volt bennem optimizmus egyáltalán. de ha az ember élni akar, kénytelen mindenből a legjobbat kihozni, és úgy gondolni az eljövendő dolgokra, hogy a pozitívakat tartja szem előtt. aztán persze semmi sem úgy alakul, ahogy várta, és nem tudja kiaknázni a lehetőségeket… emiatt halad tovább, előre vagy valami egészen más irányba…
ezért nem maradtam meg hosszú távon semminél, és a családom volt, ami közvetve vagy közvetlenül meghiúsította a tervet, szétrombolta a felépülő világot. mások már akkor is látták, hogy tőlük kell megszabadulnom ahhoz, hogy jól legyek, amikor én még nem láttam át tisztán  a helyzetet. túl sok zűrzavar volt körülöttem, és jah, tényleg nem minden ok vezethető vissza oda, de azok, amiket nem tudok kezelni a folyamatos megújulásuk miatt, azok mind. nem érdekel, hogy szándékosan vagy akaratlanul, de ellenem vannak.

attól tartok, most hosszabb ideig tart majd regenerálódni, mint amennyi időm lesz rá. úgy érzem mintha át lenne itatva méreggel a szervezetem. keserűnek és nehéznek érzem magam. szennyesnek látszik minden, bemocskolódott az egész látóterem.
leginkább az esik most nehezemre, hogy elfogadjam, mennyi időbe kerül még, amíg tényleges kiutat találok. nem attól tartok, hogy nem bírom ki, hanem hogy már nem leszek ugyanaz, mint most. elérem, amit akartam, és egészen mást akarok majd. nem tudom összeegyeztetni magammal.
mikor kezdődik el az, hogy egy ember el tudja kötelezni magát? mikortól hozhat hosszú távú döntéseket, úgy hogy ki is tudjon tartani melletük? hány éves koromban kezdem el nem megunni a dolgokat, és folyton újat és újat keresni?
le sem merem írni, mi jutott eszembe.

lábzokni, ülőszék, fénylámpa, és egy negyedik, amit elfelejtettem. van még, csak nehezen jutnak eszembe.

pfhh. megvannak a szigorlat eredmények, de csak azoké, akik engedték publikálni őket. nem értem, miért így csinálják, szerintem ugyanakkora erőfeszítés lenne mindenkinek etr-be beírni, dehát evvan… mondjuk túl nagy meglepetés úgysem érne.

tegnap egyáltalán nem aludtam. egyszerűen nem sikerült. a vonaton se nagyon akart menni, ráadásul a máv csak a szélsőségeket ismeri, és vagy egyáltalán nincs fűtés és jéggé fagyunk, vagy elevenen megfőznek minket. jelen esetben az utóbbi eset forgott fenn.
jah, indulás előtt kerestem a diákomat a bérlettel, de nem lett meg, már útban az állomásra jutott eszébe K-nak, hogy talán a laptoptáskában van, és igen, ott volt. mind1, adott 2 vonaljegyet, én meg azt mondtam, hogy úgyis lesz időm sétálni.
jó db-ig egyedül voltam a fülkémben, és nem tudtam aludni. zenét hallgattam és bámultam kifelé. amikor lettek útitársaim, valahogy sikerült elaludnom. szemben egy down-kóros lány [inkább nő, mivel már őszült a haja, de nehéz nem lánynak mondani, mikor olyan volt, mint egy gyerek] ült, amikor a kabátommal szerencsétlenkedtem, kérdezte, hogy segítsen-e, mert a kisegítőben is ő öltözteti a kicsiket. megkínált cukorral, tetszett neki az elefánt ami a táskámról lóg, ja, és kérdezte, hogy jól aludtam-e.
még úgy is több mint egy órával kezdés előtt értem be a terembe, hogy metró helyett gyalogoltam inkább. nem találtam a villanykapcsolót, de nem is törtem magam túlságosan, hogy megtaláljam, felmásztam az utolsó sorba és úgy döntöttem, pihentetem a szemeimet. bejöttek ketten, nem láttak, viszont tudták, hol a villanykapcsoló, és mikor észrevettek, bocsánatot kértek hogy felébresztettek.

a mellettem ülő csaj azt hiszem puskázni akart rólam, bár ő c csoportot írt, én meg b-t. úgy tűnt, meglepte, hogy mennyit írok, annak ellenére hogy jóformán én voltam az egyetlen, aki nem rendelkezett lőfegyverrel.
miután beadtam a cuccot, indultam is rohamléptekben a vonatomhoz, úgy döntöttem hogy teljesen gyalog, hiszen van időm. kb. félútnál jártam mikor rájöttem, hogy elfelejtettem leadni a tereptanárit, és a határidőig már nem jövök többet fel, úgyhogy visszafordultam. pont mind2 tanár ott volt, odaadtam a papírt, beírták a jegyeket, de a beadandót majd még el kell küldenem. [úgy terveztem, hogy ma megírom, de nem sok agykapacitásom maradt rá]. nem volt kedvem további gyalogtúrához, és időm sem sok. éppen még elértem a vonatomat úgy, hogy tudtam kaját és vizet venni [annyira ki voltam száradva, hogy az összes vizemet már odafele a vonaton megittam], és megint sivatagi klímát csináltak a fülkében. közel jártam egy kiadós dührohamhoz. 1 db-ig olvastam egy könyvet, ami még egészen le is kötött, de hamar belealudtam. ha a mellettem ülő srác nem kezd el rohadt hangosan telefonálni [és mindehhez olyan hangnemben és olyan... áh, idegtépő volt hallgatni.], akkor egész jól végigaludtam volna talán az egész utat. így viszont nyűglődtem a hőség miatt, meg minden bajom volt… mikor végre egyedül maradtam, lehúztam az ablakot [addig csak akkor lehetett, ha állt a vonat] megmentve magam a megfővéstől.

eredetileg tanulni terveztem, miután hazaértem. ebből annyi lett, hogy bámultam a kijelzőt vagy aludtam [a lábaimat, amik mindig fáznak, nekinyomtam a konvektornak, egész jól el lehet lenni így], aztán összedobtam magamnak egy pocsék instant ráment.
még mindig szoknom kell a gondolatot, hogy a többi ember nem ellenőriz napjában többX emailt, és 10 után egyáltalán nem is ül gép elé. 10 után egyeseknek későn van… barátkozom a gondolattal. habár nem értem. [fb-n lógni valamiért mindenki ráér... na mind1].
kezdek kimerülni. persze alvás után másképp fogom érezni, de most akkor is agyfájdító a gondolat, hogy még 3 vizsga, + 1 nagyon valószínű uv. de idén, úgy tűnik, nem lesz nem teljesített kurzusom. [nem ártana, épp ma néztem az indexemben, hogy volt egy félév, amikor felvettem 38 kredtitet, és teljesítettem 6-ot. congratulations, L.]

megint buszozást álmodtam. nagyon késő lehetett, vagy nagyon korán, vagy egyszerűen csak szokatlanul sötét nappalhoz képest. most ismerős útvonalon haladtunk, még azt is meg tudnám mondani, melyik járatokból lett ‘összegyúrva’ az álombéli buszom. álltam, valahol az eleje felé, és azt hiszem, lógós kapaszkodót fogtam, amiket utálok. kiskorom óta megmagyarázhatatlan ellenszenvet érzek a lógós kapaszkodók iránt, és azokat sem szeretem, akik beléjük kapaszkodnak.
a buszon furcsa illetve kellemetlen elemek voltak, az egész történet valamiféle vita kibontakozása körül zajlott, amiben én is részt vettem. nem sokukra emlékszem. mellettem egy csöveskülsejű alkesz ült, ő képviselte az egyik álláspontot. arra nem emléxem, miről folyt a vita, de valami komolyabb dolog lehetett. érdekes, hogy úgy rémlik, tök kultúrált hangnemben tudtunk eszmét cserélni. persze nyilván mindenki a saját stílusában… egy másik fazonra is jól emléxem, ő nagyon szerette volna jól szituált, kiegyensúlyozott, relatíve módos és művelt embernek beállítani magát. apró dolgokból látszott csak, hogy nem egészen az. intelligensnek és tapasztaltnak tűnt, a modorában sem volt semmi zavaró, de kopottabb és elhasználtabb volt, mint egy középosztálybeli hivatalnok vagy üzletember, aminek látszani akart, sőt, felteszem tapasztaltabb is. és az volt a benyomásom, hogy a piával is közelebbi ismeretséget kötött, mint ami a láttatni kívánt önképébe belefért volna.
volt valahol azt hiszem babakocsis anyuka is. szótlan volt, talán kissé félénk, ha nem is megfélemlített… volt benne valami furcsa, láthatatlan alázat, ami egyébként egyáltalán nem jellemző a babakocsis anyukákra. őket is utálom. egyszer ki akartam fejteni, hogy miért, de egyrészt nincs kedvem a potenciális népirtó szociopata benyomását kelteni [otthon nem egyszer megkaptam, hogy egy hitler vagyok, pedig nem is mondtam durvákat], másrészt hosszú.
sokan voltak, tömött busz volt. mindenki sötétbe volt öltözve, a buszon pedig nem volt világítás, talán csak ezek az irányfény-szerűségek… igen, valami erőtlen narancsos derengés volt. barna vagy fekete kabátok, mindenki megviselt volt és valahogy érződött a levegőben [vagy utólag érzem?] a nehéz terhek súlya, amit mindenki cipelt.
a főtéren jártunk, amikor arra gondoltam, mi a rákot keresek én ezen a buszon, hiszen éppen az ellenkező irányba megy, mint amerre nekem kellene? arra gondoltam, a parton visszasétálok – de ha már erre vagyok úgyis, hazaugranék a tesicuccomért [?? - azt már említettem, hogy gimiben mindig hiányzott a tesicuccom. de fogalmam sincs, miért tűnik fel ez a motívum ilyen gyakran az álmaimban, mikor soha nem ütöttem meg a bokám miatta, és már jó ideje nincsenek tesióráim], viszont odáig sokat kellene gyalogolni, és nem érnék vissza időben. nem volt teljesen tiszta sor, hogy edzésre vagy tesiórára kell-e mennem, de nem is volt lényeges, csak cuccom legyen. hazamentem valahogy, vagy legalábbis valami helyre [egyáltalán nem hasonlított a házunkra, és egyáltalán egy házra nem hasonlított, sokkal inkább valami exkluzív kávézó vagy bár lehetett], és végül onshitól kaptam kölcsön pólót [ne kérdezzétek, én se tudom, mit keresett ott], aztán azon gondolkoztam, hogy gatyát honnan szerezzek, de vége lett az álmomnak.

mellesleg olyan egy szerencsétlen baromnak érzem magam ilyenkor, mikor 6-kor fexek és 3-kor kelek, és még akkor se szívesen. holnap utazhatok hajnalban. ma meg tanulnom kéne és megírnom a beadandót… a vizsganaptáram jövőheti része pocsékul van beosztva, de nem kéne megbuknom, mert az egyik tárgyra épül egy másik. meg amúgy se… mind1, megoldom. a vonaton unalmamban adatredukciós módszereket tanulmányoztam eddig, holnap majd kötelezőket olvasok az egyik vizsgára. nincs meg mind, és van ami olvashatatlan, de hátha összekaparok belőlük egy 2-est. nincsenek nagy ambícióim.

a holnaputáni vizsgám után át kell szoknom a nappalozásra. csak így sikerülhet majd eleget tanulnom, és egyben aludnom mielőtt felszállok a 3:15-ös vonatra, hogy egy 8-kor kezdődő vizsgára odaérjek [nem, nem kérek meg senkit, hogy hadd aludjak előző este nála. sokkal nagyobb időkiesés lenne]. és másnap is hajnalban mehetek fel, igaz, akkor azért 1,5 órával később. azt pedig már eléggé megszoktam. [ha vizsga előtt nem alszok, dührohamot kapok miközben írnom kéne. a másnapi pedig szóbeli lesz, és mire sorra kerülnék, bevágnám a szunyát a folyosón. nem jó ötlet].

egyébként a jelenlegi tanulmányok eléggé nehezen tudják lekötni a figyelmemet, és talán majd később megbánom, hogy nem veszem elég komolyan. legyen kettes, a többi nem érdekel. [ezzel, és még 2 másik tárggyal így vagyok. a maradékra fordítottam elég figyelmet].
egyébként meg elkezdtem olvasni a tiger, tiger-t, ami valami oknál fogva sokkal lebilincselőbb, mint a ‘tankönyveim’, és elég nehéz megállni, hogy ne inkább abba temetkezzek bele a sok hülyeség helyett. [jelenleg ugyanis túlnyomórészt tényleg hülyeséget tanulok].

talán kéne még1 kv. csak már nincs elég tejpor, anélkül meg nem tudom egykönnyen meginni. [ez 'kavarós', vagyis instant kv, de nem 3 in 1. ami több kellemetlen tulajdonsággal is rendelkezik]. ráadásul reggel a vízforralóval is megszívtam. valamiért valaki mindig kikapcsolja az elosztót, és mivel a szekrény mögött van, nem látszik hogy világít-e vagy sem. én meg elszoktam tőle, hogy ellenőrizni kell. nah mind1, kimegyek szépen ‘reggel’ [2 után], megtöltöm a cuccot vízzel, lenyomom a kallantyúját és kiveszem a szekrényből a fémbögrét. és elmegyek addig a mosdóba. jövök vissza, belapátolom a bögrébe a kv-t, a cukrot és a tejport, lötty rá a víz, de nem oldódik fel. csak gusztustalan trutyi lesz belőle. de nagyon gusztustalan. [kv-függőségem mértékét mutatja, hogy képes voltam ennek ellenére meginni. miután kilapátoltam belőle, majd vissza...] mikor meg akartam kósolni, feltűnt hogy a víz hideg. nah igen, annyira kába vagyok kv-ivás nélkül, hogy fel se tűnt, hogy a vízforraló néma maradt, miután bekapcsoltam, és nem is kezdett világítani. meg siettem is mondjuk. szóval, fémbögrét ugye nem teszünk a mikróba, átöntöttem az egészet porcelánba. ok. de ha a trutyit otthagyom a tetején, az egész kifut. ekkor jött a lapátolás. megmelegedett, a gusztustalanságot meg visszalapátoltam bele. mire beértem vele a szobába, kiderült hogy híg lett [pedig qrva sokat tettem bele]. vissza, utánpótlás, tökéletes. csak szinte az összes tejport elhasználtam hozzá, egy mokkáskanálnyi se maradt szerintem.
sok fontos beszereznivalóm van mostanában, de a lista élére került a főzös vagy 3in1 kv. nincs mese, a neszkávéhoz én nem értek. [és nem is szeretem].